Kaposvári Intézet
(korábbi Dr. Domány Sándor Humán Reprodukciós Központ)
Az intézetünkről


A DUNAMENTI REK Reprodukciós Központ Kaposvári Intézete 2010-ben (a korábbi Kaáli Intézet nyolcadik intézeteként) nyitotta meg kapuit Kaposváron a szülészet-nőgyógyászat épületében. Kezdetben két IVF (in vitro fertilizáció) kezelésben jártas szülész-nőgyógyász szakorvos, öt szakdolgozó és két biológus biztosította az akkor még nagyrészt magánellátásban történő betegek ellátását.
2017-ben a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház segítségével az Intézet dr. Domány Sándor Humán Reprodukciós Központ néven folytatta teljes társadalombiztosítási finanszírozással a páciensek zavartalan ellátását. A financiális változások következtében egyre több meddőségi problémával küzdő pár kereste meg központunkat.
Munkatársaink szakmai tudásának és elhivatottságának köszönhetően az évek során számos gyermek megszületéséhez járultunk hozzá, és segítettünk abban, hogy a gyermekre váró párok családdá válhassanak.
Intézetünkben fontos szerepet kap a betegedukáció, valamint a párok pszichés támogatása.
Munkatársaink
Orvosok
Az országos intézményrendszer eredményes működését a hazai és külföldi tapasztalattal rendelkező orvosok garantálják. Többen közülük külföldi képzéseken is részt vettek, amelyek tovább erősítették szakmai felkészültségüket.
Orvosok
Az országos intézményrendszer eredményes működését a hazai és külföldi tapasztalattal rendelkező orvosok garantálják. Többen közülük külföldi képzéseken is részt vettek, amelyek tovább erősítették szakmai felkészültségüket.

Csapatunk
Egészségügyi csapatunk sikeres működését a hazai és nemzetközi tapasztalatokkal rendelkező orvosaink, nővéreink, biológusaink és szakápolóink biztosítják. Szakembereink közül többen külföldi képzéseken is részt vettek, míg mások a helyi és nemzetközi szakmai fórumokon való részvétel révén fejlesztették tovább tudásukat, hogy a legújabb orvosi és ápolási módszereket alkalmazzák a betegellátásban.
Szolgáltatások
Átjárhatósági vizsgálat, hysteroscopia
a KMOK Szülészet-nőgyógyászati Osztályán keresztül.
Andrológiai kivizsgálás
a DREK Központi telephely vagy andrológiai magánrendelés keretében (Dr. Jenei Tibor – Kaposvár, Dr. Balló András – Pécs) vehető igénybe. A KMOK Urológiai Osztályán keretén belül andrológiai szakrendelés nincs.
Haematológiai, immunológiai kivizsgálás
a KMOK Haematológiai, ill. Immunológiai szakrendelésén keresztül érhető el.
Genetikai vizsgálat
a PTE Genetikai Intézet vagy a Zalaegerszegi Kórház Genetikai Szakrendelésén keresztül érhető el.
ICSI
heréből/mellékheréből (TESE, MESA) nyert spermiummal végezhető, de csak korábban máshol elvégzett andrológiai beavatkozást követően lefagyasztott mintából.
Kapcsolat
Hétfő:
Kedd:
Szerda:
Csütörtök:
Péntek:
7:00 – 15:30
7:00 – 15:30
7:00 – 15:30
7:00 – 15:30
7:00 – 15:30
Parkolási lehetőségek
Okospark parkoló, az épülettel szemben 2 perc séta (ingyenes)